Egy-egy ismét betöltött oldal, egy-egy újra berakott film, egy-egy újra lejátszom szám... Egy-egy firkának induló rajz, amit az ember elkezd rákapirgálni a legközelebb eső papírra a legközelebb eső ceruzával, az egy-egy újabb telefonhívás közben. Rajzolódnak az apró rutinvonalak a dombházakká alakult buckácskák tetején. Egy-egy újabb csésze kávé, egy-egy újabb bögre tea...
...aztán meg mindeközben rájöttem, különös dolog a szivacs. Az, ami a kád szélén van, amit fürdésnél használunk. Az a fajta, amit a tengerből szereznek és nem a gyárból jön. Az, amit sosem jutna eszembe használni, mégis nagyon vonzó dolognak tartom. Kinek ne jutna eszébe azonnal közelebbről megvizsgálni?
Állaga teljesen különbözik a szagától. Mást képzelnék hozzá. Node hová tűnt belőle az állatka? Inkább nem képzelem el. Mint például mikor kagylót eszünk. Azt sem képzeljük el. Nem gondolunk bele, vagyis nem képzeljük el. Azt például, hogy milyen életet élhetett, mit csinálhatott a vízben, hogyan keresett ennivalót, és hogyan szaporodott. Ha volt ezekre ideje egyáltalán. Hiába tudjuk, hogy hogy történhetett, nem képzeljük el, azaz nem gondolunk bele.
Nem képzeljük el, hogy Kagylóuraság egy reggel felébred, kiássa magát iszaprejtekéből, majd lassan kinyitja kagylóhéját és kikukucskál. Megállapítja, hogy a víz hőmérséklete épp a mefelelő, a nyári nap ragyogása elér egészen a víz mélyéig. Nyugalommal tölti el éppen ébredező kedvesének, a csinos, fiatal Kagylóasszonyságnak közelsége. Körülöttük az éjszaka folyamán épp annyi korhadék meg hordalék gyűlt össze, amiből meg is lesz a reggelire való...
De ebbe persze nem gondolunk bele. Nem gondolhatunk bele, különben hogy ennénk meg a kagylót? Nem ennénk meg a kagylót. Talán akkor tűnne csak fel, hogy valójában, a szívünk mélyén nem is akartuk megenni soha a kagylót. Akkor miért nem gondolunk bele, és miért esszük meg mégis sorozatosan, tömegével a kagylót?
+copy.png)
+copy.png)
Europe_and_the_white_bull
Hundertwasser
