Macondóban hull az eső

A mi Macondónk.

Ház ezaz!

García Márquez Macondója nem egy hely. Hely nem is lehet, hiszen a valóságban nem létezik. Macondó egy állapot.

"A tél egy vasárnap köszöntött be, mindjárt a mise után. A szombat éjjel igen fülledt volt, de még vasárnap reggel sem gondolta volna az ember, hogy esni fog. A mise után - mielőtt mi asszonyok akár az ernyő gombját megtaláltuk volna - erős, átható szél kerekedett, s hirtelen fordulattal a magasba kapta a port és a májusi taplót. Valaki megszólalt mellettem: "Esőhozó szél." Én ekkor már tudtam. Tudtam, amióta kiléptünk a templom előcsarnokába, s megremegtem a hasamban támadt kellemetlen, nyúlós érzéstől. Az emberek futva menekültek a környező házak felé, egyik kezükkel a kalapjukat fogták, a másikkal a zsebkendőt szorították a szájukra, így védekeztek a szél és a por ellen. Megeredt az eső. Az égbolt szürke, kocsonyás anyagnak látszott, s arasznyira lebegett a fejünk felett."

García Márquez, Isabel monológja, miközben az esőt nézi Macondóban, en a Bölömbikák éjszakája (elbeszélések), Benczik Vilmos fordítása, 1977, Budapest